A javaslat indoklása szerint a beérkezett észrevételek alapján megállapítható, hogy a törvény szövege elvi alapon nem indokolható különbséget tesz a vasárnapi munkavégzés tilalma szempontjából a világörökségi és a nem világörökségi területen található üzletek között. A kormány áttanulmányozta a beérkezett észrevételeket, és álláspontja szerint ugyanazokat a feltételeket kell biztosítani világörökségi és nem világörökségi területen a kereskedelemben dolgozók számára - áll a javaslatban.
Az indoklás szerint a kiskereskedelmi szektorban vasárnap végzett munka tilalmáról szóló törvény elfogadása és hatálybalépése között eltelt időszakban a kormány folyamatosan figyelemmel kísérte és megfontolta a beérkezett észrevételeket, véleményeket és felvetéseket.
A törvényjavaslat pontosítást is tartalmaz, eszerint felhatalmazást kap a kormány, hogy a törvényben meghatározottaktól eltérő nyitva tartás engedélyezésének részletes feltételrendszerét és a mérlegelés szempontjait, továbbá az eljárás részletes szabályait rendeletben állapítsa meg. A törvény a kihirdetését követő napon lépne hatályba.
A parlament tavaly december 16-án szavazta meg a vasárnapi pihenőnap bevezetését, március 15-étől a hét utolsó napján nem lehet dolgoztatni a kereskedelemben. A jogszabályban kivételként rögzítették, hogy az adventi időszakban és az év egy szabadon választható vasárnapján nyitva lehetnek az üzletek.
Azért vannak kivételek
A törvény azzal kapcsolatban is több kivételt tartalmaz, hogy mely boltok lehetnek nyitva vasárnaponként. Így például a 200 négyzetméternél kisebb üzletek kinyithatnak a hét utolsó napján, de csak a tulajdonos vagy családtagja dolgozhat benne.
A kizárólag pékárut és tejterméket értékesítő üzletek vasárnap és munkaszüneti napokon 5 és 12 óra között lehetnek nyitva, az újságosok és a virágüzletek 6-tól 12-ig, a sportlétesítményekben lévő boltok pedig ezeken a napokon a sportrendezvények ideje alatt tarthatnak nyitva.
A törvény hatálya emellett nem terjed ki a gyógyszertárak, a benzinkutak, a reptéri boltok, a vasúti és autóbusz-pályaudvarokon lévő üzletek nyitva tartására, a büntetés-végrehajtási intézetekben, egészségügyi intézményekben és katonai objektumokban folyó kereskedelmi tevékenységre, valamint a piacokra, vásárokra sem.
A tilalom nem vonatkozik továbbá a kereskedelmi jellegű turisztikai és a kereskedelmet kiszolgáló szolgáltatási tevékenységre, a szálláshelyen végzett kereskedelemre, a vendéglátásra, valamint a kulturális tevékenységet és a fürdőszolgáltatást kiszolgáló kereskedelemre sem.
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Brutális nap a BÉT-en: csúcson az OTP, a Richter és a Mol
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Magyar Péter is bejelentette évértékelőjét, és még valami mást is
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Karácsony Gergely az Európai Bizottsághoz fordul Orbán Viktor rendelete miatt