Az Európai Bizottság vizsgálatát kezdeményezhetik a napokban Várhelyi Olivér uniós bővítési biztos ellen. Az EP külügyi bizottságában már zöld utat kapott szöveg megfogalmazása szerint
„...a szomszédságpolitikáért és a bővítésért felelős biztos szándékosan törekszik arra, hogy megkerülje és csorbítsa az EU-hoz csatlakozó országok demokratikus és jogállamisági reformjainak központi jelentőségét"
– áll a Népszava szerint már el is fogadott jelentésben. Ez egyébként az EU külpolitikájának tavalyi végrehajtásáról szóló értékelés.
Ebben a jelentésben egyben egy Európai Bizottság által indított vizsgálatot is sürgetnek a biztos tényleges tevékenységének ellenőrzésére. Magáról a jelentésről pedig várhatóan a napokban szavazhatnak az Európai Parlamentben.
Thijs Reuten holland szociáldemokrata EP-képviselő a lapnak azt mondta, hogy a parlament tisztán szeretne látni, fel akarják mérni, hogy Várhelyi Olivér mindenféle politikai befolyástól függetlenül, és az EU általános érdekeinek figyelembe vételével végzi-e a munkáját.
Ügyel rá, hogy nyilvánosan mindenütt azt mondja, amit várnak tőle
ám a gyakorlatban sokszor mást mutat – teszi hozzá a képviselő. Szerinte a bővítés az EU egyik legfontosabb területe, elengedhetetlen, hogy egy kifogástalan személyiség feleljen érte. Egy független vizsgálatnak egyértelműen ki kell térnie ezekre az aggályokra, és meg kell állapítania, hogy Varhelyi úr a megfelelő személy-e erre a feladatra – mondta Thijs Reuten.
Nem ez az első eset, hogy az EP-ben bírálják a magyar biztost: egy tavaly nyári, Szerbiáról szóló jelentésében a képviselő-testület már “aggodalmát fejezte ki azon nyilvános állítások miatt”, amelyek szerint Várhelyi a csatlakozásra váró országoknál nem tulajdonít kellő jelentőséget a jogállamisággal kapcsolatos egyes kérdéseknek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nagyon fájna Kínának, ha Venezuela keze Trump felé hajlana
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak