A miniszter elmondta, hogy mivel a jelzálog alapú devizahitelek döntő többsége svájci frankban van, ezért különösen figyelik, hogy a svájci frank árfolyama hogyan változik a forinthoz képest. A svájci frank árfolyamküszöbének eltörlése miatt a tavaly törvénybe foglalt árfolyamrögzítés jelentősen segítette a devizahiteleseket, hiszen a svájci frankot 256, az eurót 309 forinton rögzítették, így összesen körülbelül 700 milliárd forintos törlesztőrészlet növekedéstől sikerült megmenteni ezeket a devizahiteleseket.
Varga kiemelte azt is, hogy a 2010-hez képesti alacsonyabb devizaarány az államadósságban mintegy 170 milliárd forinttal kisebb törlesztést eredményezett, míg a tavaly előtörlesztett önkormányzati adósságnak köszönhetően 85-90 milliárd forintos "könnyebbség van". Összességében így 1000 milliárd forintos plusz kiadástól mentesült Magyarország - jelentette ki.
"Magyarországon az elmúlt évek következetes adósságleépítő-politikájára volt szükség ahhoz, hogy most ez a probléma jóval kisebb legyen" - fogalmazott Varga.
Nem a pék jóindulatától
Arra a kérdésre, hogy az üzemanyagár-csökkenés miért nem érvényesül például a kenyér árában, tekintettel arra, hogy a pékszövetség benzinár emelkedés esetén fel szokta hívni a figyelmet ennek hatásaira a kenyér árában, Varga kifejtette: a Nemzetgazdasági Minisztérium is vizsgálja az inflációs folyamatokat, és az látszik, hogy a kereskedelem egy része lassabban érvényesíti az árakban a fogyasztói árak csökkenését.
"Ugyanazt tapasztalják most az emberek mint amit a devizahiteleknél tapasztaltak, hogy amikor árfolyamnövekedés volt, egyből változott a törlesztőrészlet, amikor azonban kedvező árfolyamváltozás volt, nem nagyon változtak a törlesztőrészletek" - mondta. Hozzátette: figyelemmel kísérik, hogy mely szektorokban hogyan alakulnak az árak.
Légből kapott VOSZ-számítás
Varga "légből kapottnak" nevezte a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) számításait, amelyekkel a testület arra figyelmeztetett kedden, hogy a vasárnapi zárva tartás 200-250 milliárd forintos költségvetési bevételkiesést, valamint 25-30 ezer munkahely megszűnését okozná.
Varga szerint a VOSZ és a Liga Szakszervezetek a vasárnapi kiskereskedelmi forgalom teljes eltűnésével számolnak, holott azok nagy része, aki vasárnap vásárol, majd hétfőtől szombatig teszi ezt meg. "Nyilvánvalóan egy bizonyos kisebb arányú vásárlás eltűnhet a forgalomból, de hogy teljes egészében azzal számoljunk, hogy ez eltűnik, az nonszensz, lehetetlen" - mondta.
Varga szólt arról is, hogy a munkahelyek megmaradásával számolnak a kiskereskedelemben, mivel több felmérés szerint is jelentős létszámhiány van a kiskereskedelemben: a foglalkoztatási szolgálat számai alapján 2500 üres álláshely van a kereskedelmi szektorban.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy