A kabinet hamarosan dönt a gépjármű-devizahitelek forintosításáról, amely a jelenleginél kedvezőbb feltételeket biztosít majd az érintetteknek. A devizában nyújtott gépjármű és személyi hitelek állománya közel 300 milliárd forint, a szerződések száma pedig meghaladja a 200 ezret - közölte Varga Mihály az erdélyi Tusnádfürdőn rendezett Bálványosi Nyári Szabadegyetemen.
A miniszter utalt az Eurostat friss adataira, amely szerint hazánk dobogós helyen áll az államadósság csökkentésében. Az, hogy a kormányzati szektor GDP-arányos adóssága az elmúlt egy évben Magyarországon csökkent majdnem a legnagyobb mértékben, Varga Mihály szerint azt bizonyítja, hogy a magyar gazdasági reformok működnek. Emlékeztetett rá, hogy 2010-ben hazánk Görögországgal egy szinten ált, a tíz legkockázatosabb ország között. Görögország mára gyakorlatilag csődben, "lélegeztetőgépen" van, Magyarország pedig a talpára állt és a növekedés útjára lépett.
A miniszter a magyar-román gazdasági kapcsolatok élénkítése mellett foglalt állást, megemlítve, hogy a jelenleg mintegy 7 milliárd eurós külkereskedelmi forgalom nem mondható magasnak. Elemi érdeknek nevezte az Észak-erdélyi autópálya befejezését. Varga Mihály leszögezte: Közép-Európa növekedése a nyugat-európai kétszerese, ezzel most a közép-európai régió Európa legígéretesebb növekedési zónája. Úgy vélte, Európa reményét ma Közép-Európa jelenti, ezért is kell figyelnünk arra, hogy a tehetséges fiatalok és az innovatív vállalkozások a térségben maradjanak és dolgozzanak - olvasható az NGM közleményében.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt