Fülöp János hétfőn az MTI-nek elmondta, május 31-én egészségügyi okból nyújtotta be lemondását.
A 4200 lakosú nagyközség eddigi vezetője 2006 óta állt az önkormányzat élén, kétszer a Fidesz és a KDNP, kétszer a Fidesz és a Faddi Polgári Egyesület jelöltjeként választották meg polgármesternek.
A helyi választási bizottság közleménye szerint az időközi választást szeptember 11-én tartják, a jelölteket július 23. és augusztus 8. között lehet bejelenteni. A választásig Bali Ervin (Fidesz-KDNP) alpolgármester ügyvivőként vezeti az önkormányzatot.
Már dübörögnek az időközik
A koronavírus-járvány miatt nem lehetett időközi választást és népszavazást kitűzni, a kiírt választások pedig elmaradtak. Április 10-étől azonban ismét kitűzhetőek lettek az időközi önkormányzati választások.
A veszélyhelyzet megszűnését követően május 8-án már 11 településen megrendezték azokat az időközi önkormányzati választásokat, amelyeket korábban már kitűztek - és lezárult a jelöltállítás is -, azonban a veszélyhelyzet miatt már nem tudták azokat megrendezni.
Június 19-én vasárnap pedig hat településen pótolták be ezt,
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég