Legkésőbb május 31-ig használhatók fel a Szép-kártyákra két éve feltöltött juttatások - jelenleg mintegy 4,2 milliárd forint van a kártyákon - ezt követően a kártyakibocsátó bankok visszautalják a munkáltatóknak a megmaradt pénzt.
A szállásért és fürdőszolgáltatásokért a kártyarendelet értelmében a Szép-kártya valamennyi zsebéből lehet fizetni. A vendéglátás zsebben lévő összeget az ország több ezer éttermében elfogadják, a szabadidő zsebben lévő maradékból pedig akár fitneszbérletet, uszodabelépőt, színház-, koncert- vagy múzeumjegyet is lehet vásárolni.
Kiemelik, hogy a Szép-kártya hatása a belföldi turizmusra 2016-ban jelentősebb volt, mint korábban bármikor: a szálláshelyi költések tavaly elérték a 18,5 milliárd forintot, ami a belföldi szállásdíjbevételek egyötöde. A kártya népszerűsége a munkáltatók körében is növekedett: 2016-ban az előző évinél 10,6 százalékkal magasabb összeget, 100,1 milliárd forintot utaltak rá a munkáltatók. A januárban és februárban utalt 11,9 milliárd forint 9 százalékkal haladta meg a tavalyi feltöltéseket, a 11,2 milliárd forint költés pedig 7,5 százalékkal múlta felül a 2016-ost.
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális nap a BÉT-en: csúcson az OTP, a Richter és a Mol
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Karácsony Gergely az Európai Bizottsághoz fordul Orbán Viktor rendelete miatt
Magyar Péter is bejelentette évértékelőjét, és még valami mást is
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy