A kampányidőszak kezdetétől, február 12-étől vasárnap éjfélig a rendőrségen országosan 247 büntetőeljárás, valamint 137 szabálysértési eljárás indult a választással összefüggésben.
Az ORFK azt közölte, hogy a büntetőeljárások közül 66 hamis magánokirat felhasználása, 58 rongálás, 52 választás rendje elleni bűncselekmény, 23 lopás, 20 garázdaság, öt rágalmazás, négy zaklatás, 19 pedig más bűncselekmények miatt indult.
A rendőrök 18 embert hallgattak ki gyanúsítottként. Jelenleg 228 ügy van folyamatban, 19-ben befejezte az eljárást a nyomozó hatóság. Két esetben zárult bíróság elé állítással az ügy, nyolc alkalommal határoztak a feljelentés elutasításáról, nyolc nyomozást más szervhez tettek át, míg egy ügyben felfüggesztették az eljárást.
A 137 szabálysértési ügy közül 125 tulajdon elleni, négy garázdaság, kettő az egyesülési, gyülekezési szabadság megsértése, kettő gyülekezési joggal visszaélés, négy pedig egyéb szabálysértés miatt indult - írták.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle