A kormányváltó szövetség pártjai a választások tisztasága érdekében úgynevezett demokráciavonalat működtet április 6-án, a választások napján - áll az Együtt-PM Szövetség közleményében. Eszerint a 06 1 577 6272-es budapesti, vezetékes számot párthovatartozástól függetlenül bárki hívhatja, aki a választás napján olyan cselekményt észlel, melyről azt gyanítja, hogy a választási eljárási törvénybe ütközik.
A budapesti telefonszám vasárnap reggel 7 és este 21 óra között hívható, a vonal végén call-center munkatársak várják a választópolgárok hívását, jogászok és választási szakértők óránként értékelik a beérkezett bejelentéseket - közölte a pártszövetség.
Kapcsolódó
Tipikus esetek lehetnek:
- a szavazókörök 150 méteres körzetében végzett kampánytevékenység (például szórólapozás, plakátolás vagy korábban kihelyezett plakátok megrongálása, hangosbemondó használata, matricás autók többszöri megjelenése),
- politikai gyűlés tartása (a kitelepülés kivételével),
- szavazók szavazókörhöz szállítása 9 főnél nagyobb befogadóképességű járművel,
- illetéktelen személyek tartózkodnak a szavazókörben,
- bármilyen törvénysértés történik a szavazókörben.
A közlemény szerint a szakértőink minden állampolgári panaszt megvizsgálnak, indokolt esetben pedig megteszik a szükséges jogi lépéseket.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?