A jogszabály szerint a választási bizottságoknak - a választott tagokon felül - a választókerületben induló jelöltek által delegált tagjai is vannak. A választási bizottság megbízott tagját a választási bizottság elnökénél, a szavazatszámláló bizottság megbízott tagját a helyi választási iroda vezetőjénél kell bejelenteni március 25-én 16 óráig - írta az MTI.
A szavazatszámláló bizottságokba (szszb) - országosan 10 243 van - és az egy szavazókörös településeken a helyi választási bizottságokba két-két tagot küldhetnek a választókerületben egyéni képviselőjelöltet, illetve országos listát állító pártok és nemzetiségi önkormányzatok, valamint a független jelöltek.
Egy párt csak két tagot delegálhat, még akkor is, ha egyéni jelöltet és országos listát is állított. A közösen jelöltet, illetve listát állító szervezetek közösen bízhatnak meg az szszb-be két tagot. A népszavazás alapján nincs lehetőség további tag megbízására az szszb-be.
Az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságba (oevb) egy-egy tagot delegálhat a választókerületben egyéni jelöltet állító jelölőszervezet, illetve a független jelölt. A közös jelöltet, illetve listát állító szervezetek közösen bízhatnak meg delegáltakat.
A területi választási bizottságokba és a Nemzeti Választási Bizottságba egy-egy tagot delegálhatnak az országos listát állító jelölőszervezetek.
A választási bizottság megbízott tagjának lakóhelyére vonatkozóan nincs korlátozás, a központi névjegyzékben azonban szerepelnie kell.
A jelölőszervezeteknek, független jelölteknek érdekük, hogy valamennyi választási szervbe delegáljanak tagot, mivel így saját megbízottaikon keresztül győződhetnek meg a választás tisztaságáról, ellenőrizhetik azt, és részt vehetnek az esetleges jogviták eldöntésében.
A választási bizottságokban ülő választott és megbízott tagoknak azonos jogaik és kötelezettségeik vannak. A párt által megbízott tag a bizottság rendelkezésére álló valamennyi információt megismerheti. A tevékenysége során tudomására jutó személyes adatokat azonban sem az őt megbízó pártnak, sem másnak nem adhatja ki.
2018-ban az országgyűlési választáson csaknem 32 ezer pártdelegált vett részt a szavazatszámláló bizottságok munkájában, 2014-ben ez a szám 40 ezer volt.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban