Egyre nagyobb a létszámhiány a Vakok Állami Intézetében (VÁI), ahol a nevük elhallgatását kérő dolgozók elmondása szerint felmondott már a szakács és a konyhai kisegítők csapata is - írja a Népszava. Az alkalmazottaknak ez azért különösen fájó pont, mert az alacsony fizetések mellé a kedvezményes munkahelyi étkezés volt az egyetlen kedvezmény, amit kaptak.
Azt írták: "a néhány éve végzett egymilliárdos nagyságrendű épületfelújítás során vadonatúj konyha létesült a régi, elavult helyett, új berendezésekkel - és ez most leállt. Az intézet lakóinak valami külső cég fog kaját szállítani, a dolgozók haljanak éhen".
A nyilvános adatok szerint a meghirdetett állások közt szakácsot és kisegítőt is keresnek, a pályázat 26-án zárul, ami azt mutatja, még nem adta fel teljesen az intézet annak reményét, hogy megtarthatja a saját konyhát. Az is biztos ugyanakkor, hogy ápolóból és fejlesztő pedagógusból kevesebb van a szükségesnél, de hiányzik adminisztratív dolgozó, raktáros és segédmunkás is.
Az egyes ágazatok jövedelmi viszonyait bemutató országos kereseti statisztika szerint a teljes munkaidőben foglalkoztatott szociális munkások nettó átlagkeresete 155 ezer forint környékén van, de az átlag itt is jelentősen torzít, a medián bért pedig nem ismerjük. A szociális szakma szakszervezeteinek közösségi oldalain indított kampányban mindenesetre sok 120-130 ezer forintos fizetési papírt tartanak fel maguk elé az alkalmazottak.
Legolvasottabb
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat