Az Országgyűlés kedden egyhangúlag szavazta meg a korrupciós bűncselekmények elévülési idejének 12 évre emelését, amit korábban népszavazás útján próbált elérni - mondta az LMP volt országgyűlési képviselője a Nemzeti Választási Iroda budapesti épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján az MTI szerint.
"A Fidesz rendszerének Achilles-ina a népszavazás" - fogalmazott, hangsúlyozva, a kormánypártnak a referendumok esetében "szembesülnie kell azzal a népharaggal, amelyet a kormányzása okozott".
Vágó Gábor azt mondta, "a korrupciós rendszer pókhálójának közepében" Polt Péter főügyész ül, ezért egyik népszavazási kérdésében azt kezdeményezi, hogy szűnjön meg a főügyész újraválaszthatósága.
A politikus egy másik kérdésével azt szeretné elérni, hogy legfőbb ügyész ne lehessen olyan személy, aki korábban egy párt tagja volt, továbbá a hozzátartozói ne dolgozhassanak a jegybankban.
A további kezdeményezések egyike azt célozza, hogy az adóhatóság élén ne ülhessen parlamenti képviselő, a képviselők mentelmi joga pedig ne terjedjen ki azokra az esetekre, amikor szavazatukkal korrupciós bűncselekményt követnek el.
Vágó Gábor benyújt egy olyan népszavazási kezdeményezést is, amely megtiltaná a miniszterelnök hozzátartozóinak indulását a közbeszerzéseken, és rákérdezne arra is, hogy kormányfőnek csak az legyen-e javasolható, aki nyilvánosságra hozza az egészségügyi és pszichológiai állapotáról készült vizsgálatot. "Hatalommániások és kleptomániások ne kerülhessenek a miniszterelnöki székbe" - mondta.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Orbán Viktor: Nem az ellenzéket, hanem a mögötte állókat kell legyőzni