Kósa Lajos úgy fogalmazott: kinyilvánított szándékunk, hogy fél évben belül megpróbáljuk magunk mögött tudni a lakáscélú devizaalapú hitelekkel kapcsolatos problémát. Mint megjegyezte, a többi között "nem jó az", hogy a devizahitel-probléma gazdaságpolitikailag megköti a kormány kezét.
Arra kérdésre, hogy miután Gyurcsány Ferenc kilépett az MSZP-ből, el tud-e képzelni együttműködést a szocialistákkal, Kósa Lajos azt mondta: nem, mert teljesen máshogy gondolkodnak az élet szinte minden kérdéséről. Az MTI beszámolója szerint példaként említette, hogy a szocialisták a devizahitelesek problémájának a megoldása kapcsán "konzekvensen (...) a bankok pártján állnak". Ezzel nem tudunk mit kezdeni - jegyezte meg a Fidesz alelnöke.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Januári rezsistop: tényleg a hideg miatt kellett?