Az államtitkár elmondta, hogy a kormány Pest megye fejlesztését szolgáló programjának nyolcadik felhívására jelentős volt a túligénylés, így a tárca az eredeti támogatási keretösszeget további fél milliárd forinttal emelte meg.
A belterületi utak fejlesztésének támogatására irányuló pályázat 2018 elején jelent meg, azzal a céllal, hogy támogassa az önkormányzati tulajdonú belterületi utak szilárd burkolattal történő kiépítését, felújítását és korszerűsítését. Az igényelhető legmagasabb támogatási összeg 150 millió forint volt településenként.
A támogatás eredményeként 74 Pest megyei település területén javul a belterületi utak, közterületek állapota: összesen 250 közterület fejlesztése valósulhat meg, köztük összesen 13,3 kilométer szilárd burkolattal újonnan ellátott önkormányzati tulajdonban lévő belterületi út megépítésére, valamint 100,4 kilométer önkormányzati tulajdonban lévő belterületi út felújítására nyílik lehetőség - részletezte az államtitkár
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Nagyon fájna Kínának, ha Venezuela keze Trump felé hajlana
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak