A Kurier című napilap keddi internetes cikkében a birtokukba került levélre hivatkozva azt írta: Michel Barnier belső piaci biztos szerint attól lehet tartani, hogy sérül az uniós jog. A testület biztosította az osztrák tárcavezetőt, hogy "rövid időn belül megtesz minden szükséges lépést" az ügyben - írta a lap.
Andrä Rupprechter előzőleg azt kérte Dacian Ciolos agrárbiztostól, vizsgálja meg, nem sértik-e az uniós jogot a magyar előírások.
A Brüsszelben tartózkodó Michael Spindelegger osztrák pénzügyminiszter kedden az APA osztrák hírügynökségnek nyilatkozva az osztrák álláspont megerősítéseként értékelte "egy kötelezettségszegési eljárás esetleges megindítását". Ha megegyezésre kerül a sor Magyarországgal, abban az esetben remélhetőleg meg lehet szüntetni a kötelezettségszegési eljárást - vélekedett. "De ha a bizottság maga mondja, hogy eljárást fontolgat, az azt mutatja, hogy amit Ausztria képvisel, az megalapozott" - fogalmazott Spindelegger. Az osztrák miniszter az EU pénzügyminisztereinek tanácskozásán vesz részt Brüsszelben.
Február közepén az agrárminiszterek brüsszeli tanácskozását követően Andrä Rupprechter osztrák tárcavezető közölte: hivatalosan ígéretet kapott a bizottságtól, hogy a brüsszeli testület megvizsgálja az új magyar földtörvényt. Ezt később a bizottság meg is erősítette az MTI-nek.
Az új magyar földtörvény értelmében a haszonbérleti szerződések, amelyeknél a külföldi gazdák előre kifizették a bérleti díjat, a zsebszerződésekhez hasonlóan érvénytelenek, és 2014. májusig meg kell szüntetni őket.
Az osztrák miniszter szerint a törvénymódosítás gondot okoz, ugyanis 2001-ig a haszonélvezeti szerződések legálisak voltak Magyarországon, a haszonélvezeti jogot a telekkönyvbe is bejegyezték.
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Valami eltört: váratlan pofont kapott az autógyártó