November 18-ára péntekre ismét sztrájknapot hirdettek a diákszervezetek. Reggel több helyen élőlánccal tiltakoznak az oktatásért, délután pedig vonulásos tüntetést hirdettek.
A Facebookon meghirdetett eseményen arra kérik az oktatás ügyéért aggódó diákokat, pedagógusokat, szülőket, nagyszülőket, felelős állampolgárokat, hogy vonuljanak a Március 15-e térről az Erzsébet hídon át Clark Ádám térre.
Az Egységes Diákfront - Pala Mozgalom, az Egységes Diákfront - Grund és az Egységes Diákfront - DAT által meghirdetett tüntetést azért tartják, mert továbbra sem történt változás az oktatásügy terén, a november 7-én tartott sztrájktárgyaláson a kormány nem tudott érdemi ajánlattal előállni a szakszervezetek követeléseire.
A diákok szerint eközben a közmédia hallgat az országban zajló demonstrációkról és nem tájékoztat az oktatás valódi állapotáról. A diákszervezetek november 9-én ultimátumot adtak a köztévének, hogy tájékoztassák a nézőket az oktatásba lévő problémákról, de még mindig nem történt semmi.
Élőlánc és vonulás lesz pénteken
Pénteken reggel ismét több helyen tiltakoznak majd élőlánccal tanárok, szülők, diákok egyaránt. Eközben a Karinthy Frigyes Gimnázium több mint 30 tanára, valamint a Brassó Utcai Általános Iskola 26 tanára november 14-e éd 18-a között személyenként változó időtartamú, de összesen egyhetes munkabeszüntetésbe polgári engedetlenkedésbe, sztrájkba kezd. Az akcióhoz csatlakott a budapesti Eötvös József Gimnázium 37 tanára is - írja az Eduline.hu.
A pedagógus szakszervezetek képviselői egy hete hétfőn tárgyaltak Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkárral. A több órás tárgyalás után kiderült, hogy idén nem lesz béremelés, jövőre is 10 vagy maximum 20 százalékkal emelkedhet a pedagógusok bére, ez pedig szakszervezeti vezetők szerint nem állítja meg a tanárok elvándorlását. A kormány azt ígérte: ha megegyeznek az unióval, jövőre 20,8 százalékkal, 2024-ben 25 százalékkal 2025-ben pedig a jelenlegi bázishoz mérten közel 30 százalékkal emelik majd a tanárbéreket, és így 2025-re bruttó 777 ezer forint körül lehet a pedagógusbér. A fizetés 2025 januárjára érheti el a diplomás átlagbér 80 százalékát.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Orbán Viktor: Nem az ellenzéket, hanem a mögötte állókat kell legyőzni