Elmondta, hogy a jegybank a banki állampapír-vásárlást támogató kamatcsere-eszközét (IRS) jobban ki akarja használni azáltal, hogy vonzóbbá teszi az árazással, és esetleg a mennyiség növelésével.
Az MNB alelnöke arról is beszélt, hogy a jövő év elején várható lépés a kérdésben. Közölte: "A jegybank a piac révén kívánja elérni a hosszú lejáratú kötvények hozamcsökkenését, a bank a nullához közeli szintre akarja szorítani a hozamokat".
Nagy Márton ugyanakkor hozzátette, hogy a banki hitelezést támogató kamatcsere ügyletek feltételei mindig is kedvezőbbek lesznek, mint a kötvényvásárlásokat támogató IRS-feltételek.
Nagy Márton rámutatott arra, hogy ma a magyar monetáris politikának nagyobb a függetlensége az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed és az Európai Központi Bank (EKB) által folytatott politikától. "Ez természetesen nem jelenti azt, hogy nem hatnak ránk, de a befolyásuk kisebb" - fogalmazott.
A forint árfolyamról szólva Nagy Márton megjegyezte, hogy nem kívánják befolyásolni a forint árfolyamát, de figyelemmel kísérik, mert a változása befolyással van monetáris politikai döntéseikre.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Orbán Viktor: Nem az ellenzéket, hanem a mögötte állókat kell legyőzni