Még márciusban hirdetett közbeszerzést a jegybank, hogy új autókat szerezzen be. A pályázaton más induló nem volt, csak a Porsche Hungária Zrt.
A kiírásakor azzal indokolták az autók cseréjét, hogy a flotta több autója túlfutott, és életkora miatt üzemeltetése nem gazdaságos.
A cikk szerint a beszerzésre 273 millió forintot költöttek. Ebből jött ki két elektromos és 19 dízelautó. A nyertesnek 4 év vagy 120 ezer kilométeres futásteljesítmény erejéig a kötelező szervizeket is el kell látnia.
A jegybank, korábban arról tájékoztatott, hogy az elmúlt 3 évben 60-ról 32 darabosra csökkentette flottáját.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val