A dohány- vagy a cukorrépa-kapálás, júliusban a kukorica címerezése, illetve a gyümölcsösökben a meggy, a cseresznye vagy a kajszi szüretelése ma is kézzel történik, ám egyre nehezebb napszámosokat találni ezekre a munkákra - írja a Népszava. Sokan járnak át Ausztria éléstárába, Burgenlandba napszámos munkára.
Most már ott tartunk, hogy a kelet- és az észak-kelet-magyarországi megyékből is megéri ideiglenesen átköltözni a szomszédos országba a mezőgazdasági munkák idejére, hiszen a hazai 800-1400 forintos órabér két-háromszorosát is megkereshetik az emberek Ausztriában.
Kapcsolódó
A mezőgazdasági idénymunkás is jól mutat a statisztikában, hiszen ha havonta akár csak egy napra is elmegy dolgozni, már felkerül a foglalkoztatotti listára és ez meg is látszik a számokon ebben az időszakban. Becslések szerint évente 60-100 ezer ember léphet be a mezőgazdasági szezonális munkaerő piacra.
Ugyanakkor a közmunkások többségének munkakultúrája nem teszi lehetővé, hogy napi 8-10 órás kemény munkával töltse az idejét, még ha sokkal jobban fizet is a napszám, mint a közmunka. Ráadásul nem szívesen adják fel a közmunkás státusukat sem.
A fotó forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak