Több mint egymillió ember használ idehaza valamilyen gyógyászati segédeszközt, például kerekesszéket, hallókészüléket, gyógycipőt. Az érintettek többsége alacsony jövedelmű nyugdíjas vagy fogyatékossággal élő ember.
Az Orvostechnikai Szövetség számításai szerint az áfacsökkentés mindössze 2 milliárd forintos bevételkieséssel járna, ami elhanyagolható a pozitív hatásokhoz képest - írta a napilap.
A kezdeményezést Kósa Ádám, a Fidesz európai parlamenti képviselője, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége elnöke is támogatja.
A tegnapi egyeztetésen megállapodtak abban, hogy a segédeszközgyártók és -forgalmazók, valamint a fogyatékosok és betegek szervezetei elkészítik azt a munkaanyagot, amely egy szakmai egyeztetési folyamat alapjául szolgálhat. Ahhoz, hogy az érintettek kérésének megfelelően 2019-től mérsékeljék az áfát, már a jövő évi költségvetési tervezés előtt, vagyis néhány hónapon belül meg kell születnie a megegyezésnek - mondta Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról