Mintegy ötmillió euró beruházásban átadták a TÜV Rheinland InterCert Kft. új vizsgáló laboratóriumát Budapesten. Az ötezer négyzetméteres intézményben összesne 13 laborszekciót alakítottak ki, ahol a korábbi laboratóriumukhoz képest nagyobb területen és több ipari mérőeszközzel dolgoznak a tanusító szakemberek.
Az ipari laboratórium bővítését a növekvő és stabil magyar ipar igénye, az egyre több megrendelés tette szükségessé - közölte Hidas Gergely, a cég terméktanúsítási üzletág igazgatója, hozzátéve, hogy az új laboratóriumban négyezer vizsgáló berendezést telepítettek, ezek egyharmada új, a többit a korábbi helyszínről hozták át.
A TÜV Rheinland InterCert Kft. évente 3-4 ezer projekten dolgozik, termékmegfelelőségi vizsgálatokat és ellenőrzéseket végeznek ipari és közszükségleti termékeken, mobileszközökön, oktatnak és közreműködőként a cégek ipari termékfejlesztését segítik belföldi és nemzetközi piacon egyaránt. A koronavírus-járvány idején is folyamatosan dolgoztak, miután a cégek a fejlesztésre nagyobb hangsúlyt helyeztek a leállás alatt, a TÜV a különböző országokban érvényes követelményrendszer átadásával tudott segíteni abban, hogy előbb piacra kerüljenek a gyártók termékei - közölte Hidas Gergely.
A termékmegfelelőséget ellenőrző és vizsgáló TÜV Rheinland Kft. 100 százalékban a német TÜV Rheinland csoport tulajdonában van. A magyar kft. 10 millió euró árbevételt ért el tavaly, és az idén 10 százalékos bővüléssel számolnak. A 200 munkavállalót - többségében magasan képzett mérnököt - foglalkoztató cég nyeresége az árbevétel 10 százalékát tette ki, amit a tulajdonosok a cégcsoportba fektetnek be - tájékoztatott a terméktanúsítási ügyvezető igazgató.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?