A közgazdász végzettségű államtitkár a legnagyobb kormánypárt, a Robert Fico vezette Irány - Szociáldemokrácia fiatalabb, feltörekvő nemzedékének képviselője, először több mint tíz éve került a belügyminisztériumba, ahol azóta több különböző poszton dolgozott. Saková a 2016-os parlamenti választások után lett belügyi államtitkár, arca ezt követően vált ismertté. A pozsonyi sajtó a márciusban lemondani kényszerült korábbi tárcavezető, Robert Kalinák jobb kezének tartja - tudósít az MTI.
Saková várhatóan még a héten elfoglalhatja a - tisztséget csupán néhány hétig betöltő, Tomás Drucker múlt heti távozásával megüresedett - belügyminiszteri posztot.
Kapcsolódó
Szlovákiában két hónapja - változó intenzitással folyó - belpolitikai válsághoz vezetett, hogy február végén meggyilkolva találtak egy fiatal szlovák tényfeltáró, főként adócsalási ügyekkel foglalkozó újságírót, Ján Kuciakot és barátnőjét. Kuciakot a rendőrség feltételezése szerint munkájával összefüggésben, megrendelésre ölhették meg. Az újságíró-gyilkosság miatt az országban a rendszerváltozás óta példátlan nagyságú tüntetések kezdődtek, előbb az ügy kivizsgálását követelve, majd kormányellenes jelszavakkal.
Robert Fico akkori kormányfő az újságíró-gyilkosság után történteket külföldről irányított destabilizációs kísérletnek minősítette, de a válság hatására később több miniszteréhez - köztük Robert Kalinák belügyminiszterhez - hasonlóan távozni kényszerült. A kabinet széleskörű átalakításon esett át, az új miniszterelnököt, Peter Pellegrinit március végén nevezték ki.
Ez a kabinet sem bizonyult sokáig stabilnak, a folytatódó tüntetések hatására belügyminisztere - Tomás Drucker - néhány hét után lemondott, másnap pedig bejelentették, hogy Tibor Gaspar országos rendőrfőkapitány május végén távozik tisztségéből. A főkapitány távozása az előző hetek tüntetéseinek egyik fő követelése volt.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Meggyilkolták a hírhedt diktátor fiát, miután éveken át bujkált
Leállt az M3-as metró