A szóvivő a Financial Times (FT) újságírójának kérdésére válaszolva közölte a fentieket. Az FT újságírója az elmúlt napok magyarországi fejleményeivel kapcsolatban tette fel kérdését, amelyben több szempontból is aggasztónak nevezte a magyarországi eseményeket, ahol az elmúlt héten elfogadott jogszabályok által generált tüntetéseken részt vevőket a kormányzó Fidesz bűnözőknek írja le, és őket teszi felelőssé az utcai zavargásokért, valamint Soros Györgyöt sejtetik a háttérben.
Margaritisz emlékeztetett, hogy az Európai Bizottság a december 11-i Általános ügyek tanácsán prezentálta a javaslatait, hogy hogyan folytatódjanak az erről szóló megbeszélések. Most az Európai Tanácsnál van a döntés, hogy Magyarország ügyében hogyan lép tovább. Az Európai Bizottság készen áll, hogy a miniszterek rendelkezésére bocsásson minden a Magyarországgal szembeni eljárásához szükséges információt. Eközben az Európai Bizottság, mint a szerződés őre, minden rendelkezésére álló eszközt felhasznál most is és a jövőben is - tette hozzá, majd emlékeztetett, hogy már most is számos kötelezettségszegési eljárás van folyamatban Magyarországgal szemben.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás