Palkovics László a közelmúltban levélben közölte a BME rektorával az európai uniós projekteknél alkalmazandó kötelező bérszámítási módot - tudta meg a portál.
Az indoklás szerint érvényesülnie kell az egyenlő munkáért járó értékarányos, lehetőség szerint egyenlő juttatás követelményének. A bérmaximumok érvényesítése az intézményvezetők személyes felelőssége. Az államtitkár utasítása szerint ezért módosítani kell minden olyan uniós projekt tervezetét, amelyiknél még nem kötötték meg a támogatási szerződéseket, de amennyiben ez nem veszélyezteti a projektek végrehajtását, érvényesíteni kell ott is, ahol már létrejött a szerződés.
Kapcsolódó
Így a projektmenedzserek, pénzügyi és szakmai vezetők legfeljebb a minisztériumi főosztályvezetők 747 ezres, az alprojektvezetők pedig az osztályvezetők 586 ezres fizetését kaphatják.
Ez legalábbis érdekes viszonyban áll az informatikusok piacán manapság jellemző bérszinttel. A friss felmérések szerint ugyanis a tapasztalattal rendelkező szoftverfejlesztők minimum havi bruttó 550 ezer és maximum 750 ezer forintot kereshetnek meg. A legtöbbször előforduló bér pedig a toborzók tapasztalata szerint a 700 ezer forint. A senior és a vezetőfejlesztők jellemző havi fizetése is közelebb került a milliós határhoz, míg a maximuma 1,1 millió forint. A vezetőfejlesztők viszont tipikusan az 1,2 millió, maximum 1,45 millió forintot kapnak.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások
Meggyilkolták a hírhedt diktátor fiát, miután éveken át bujkált
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Leállt az M3-as metró