Ez az első közzétett részletes orvosi diagnózis. A jelentés felsorolja a betegségek eddig is ismert tüneteit: az egyensúlyvesztést, fejfájást, látás-, és hallászavarokat, idegrendszeri károsodásokat, a páciensek agyában bekövetkezett elváltozásokat, ám azokra magyarázattal nem szolgál.
Christopher Muth, az AMA lapjának főszerkesztője vezércikkében óvatosságra int. Mint írta, a végső következtetések levonásához további vizsgálatokra van szükség. Hozzátette, hogy a Kubában megbetegedett amerikai diplomatáknál tapasztalt tünetek közül jó néhány különféle neurológiai betegségeknél szokott előfordulni - írja az MTI. (Feloldották sms-küldés tilalmát Kubából Amerikába.)
Kapcsolódó
2016 óta legalább 21 amerikai diplomata vagy családtagja betegedett meg Havannában. Eleinte úgynevezett akusztikus támadásra gyanakodtak, mert valamennyien különös hangokat hallottak, mielőtt megbetegedtek. Később kiderült, hogy a diplomaták - akik azonnal hazatértek az Egyesült Államokba - agykárosodást is szenvedtek.
Washington Havannát okolta, mondván, hogy Kubának garantálnia kell a területén dolgozó külföldi diplomaták sérthetetlenségét, és válaszul minimálisra csökkentette havannai nagykövetsége létszámát. Egyúttal kiutasított az Egyesült Államokból 15 kubai diplomatát. Az amerikai kormány tagjai azonban, köztük Rex Tillerson külügyminiszter is, kerülték, hogy Kubát vádolják meg a megbetegedések előidézésével.
Idén januárban az amerikai kormány vizsgálóbizottságot is felállított a rejtélyes megbetegedések kivizsgálására. Az orvosi vizsgálatok megállapításait személyi jogokra és orvosi titoktartásra hivatkozva eddig nem hozták nyilvánosságra, a szerdán közölt összeállításból azonban az derült ki, hogy maguk az orvosok sem tudják, mivel állnak szemben.
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Végre léptek: nem lehet tovább lehúzni az időseket
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin