Február 5-11. között 27,5 százalékkal többen, majdnem hetvenezren fordultak orvoshoz, mint az azt megelőző héten - írja az MTI.
A 6. héten 17 megyében emelkedett, két területen (főváros és Zala megye) nem változott, egy megyében (Somogy) pedig csökkent az influenzás tünetekkel orvoshoz forduló betegek száma, és a legtöbb beteg továbbra is a gyermekek és a fiatal felnőttek közül kerül ki.
A kórházi jelentőszolgálat adatai alapján - az előző héthez viszonyítva - 276 embert kezeltek kórházban influenza miatt, ez 40,8 százalékos emelkedés az előző heti adatokhoz képest.
Az Országos Közegészségügyi Intézetben elvégzett virológiai vizsgálatok összesen 71 esetben azonosítottak influenzavírust, amelyből 61 influenza B és 10 influenza A vírus volt.
A kép forrása: Pixabay
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Januári rezsistop: tényleg a hideg miatt kellett?