Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter október végén visszavonta a kormányzati ellenőrzéssel összefüggő törvények módosítására tett javaslatát, és új változatot nyújtott be a parlamentnek, egyértelművé téve, hogy a Kehi hatásköre nem terjed ki a jegybank ellenőrzésére.
A törvényjavaslat így most úgy szól, hogy a kormányzati ellenőrzési szerv jogköre az MNB kivételével minden olyan gazdasági társaság ellenőrzésére kiterjed, amelyben az államnak közvetlenül vagy közvetett módon jelentős - 25 százalékot meghaladó - társasági részesedése van vagy volt az ellenőrzött időben. Így amellett, hogy a tárcavezető kivételként nevesítette a jegybankot, megszabta azt is: a Kehi ellenőrzési hatásköre a 25 százalék feletti állami részesedésű társaságokra terjed ki.
A költségvetési bizottság csütörtökön benyújtott, zárószavazás előtti módosító javaslata azonban a Kehinek az állami részvétellel működő gazdasági társaságok esetében meglévő jogkörét - a kormány indítványával ellentétben - mégsem terjesztené ki a kisebbségi, illetve közvetett állami tulajdonban álló cégekre.
Egyúttal rögzítenék - olvasható az indoklásban -, hogy az államot, mint tulajdonost törvény alapján megillető ellenőrzési jogkört a Kehi is gyakorolhatja, azonban kizárólag célhoz kötötten, így arra az állami vagyonnal való gazdálkodás, valamint a vagyonérték-megőrző és vagyongyarapító tevékenység értékelése érdekében lenne mód.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Valami eltört: váratlan pofont kapott az autógyártó