A szabályozás megváltoztatását a hazai időjárás változása indokolja, hiszen az őszi melegebb időszak tovább tart, ezért novemberben is lehetőség nyílik a növények optimális fejlődéséhez szükséges mezőgazdasági műveletek elvégzésére és tápanyaghiányos talajaink állapotának javítására - írja az agrártárca közleményében.
A vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméhez szükséges cselekvési program részletes szabályairól, valamint az adatszolgáltatás és nyilvántartás rendjéről szóló 59/2008. (IV. 29.) FVM rendelet módosításához hosszas tudományos előkészítésre volt szükség, mivel a hazai szabályozásnak az uniós irányelvekben meghatározott kibocsátás-csökkentési kötelezettségeknek meg kell felelniük.
Kapcsolódó
Az Agrárminisztérium több évvel ezelőtt kutatási programot indított, melynek keretében az Agrártudományi Kutatóközpont Talajtani Intézet vizsgálta a tilalmi időszak egy hónapos rövidítésének hatásait. A kísérletek most jutottak el olyan fázisba, hogy az eredményei felhasználhatók lettek a nitrát rendelet módosításához.
A módosítást követően a következő szabályok érvényesek:
- A trágyázási tilalmi időszak őszi kalászosok esetében november 30-tól január 31-ig, egyéb esetben november 30-tól február 15-ig tart.
- A 12 százaléknál meredekebb lejtésű terület talajára a kijuttatott műtrágyát a kijuttatást követő 4 órán belül a talajba kell dolgozni, kivéve a fejtrágyázás műveletét.
- Könnyen oldódó nitrogéntrágyát nem lehet kijuttatni a betakarítás után, ha ősszel nem kerül sor újabb kultúra vetésére.
- A kijuttatott istállótrágyát a kijuttatást követő 4 órán belül, egyenletesen a talajba kell dolgozni.
- Elszivárgás elleni védelem nélküli ideiglenes trágyakazal nem létesíthető és nem tartható fenn november 30. és február 15. között mezőgazdasági művelés alatt álló táblán, valamint fagyott, vízzel telített, összefüggő hótakaróval borított talajon.
- Téli legeltetés november 30. és február 15. közötti időszakban lehetséges.
A minisztérium tájékoztatása szerint a kutatási program tovább folytatódik többek között a maximálisan kijuttatható nitrogén-hatóanyag értékek meghatározására vonatkozóan. A jövőbeni kutatási eredmények alapján további módosítások várhatók annak érdekében, hogy a hazai gazdák termelési feltételei javuljanak - írta az MTI.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba