Továbbra is 0,9 százalék az alapkamat a három hónapos betét után - adta hírül az MNB monetáris tanácsa (MT).
A mai kamatmeghatározó ülésen azonban a többi három kamat közül egyhez hozzányúltak: az egynapos jegybanki betét utén fizetett kamatot az eddigi mínusz 0,05 százalékról tíz bázisponttal, mínusz 0,15 százalékra csökkentették.
Kapcsolódó
Az egynapos fedezett hitel utáni kamat maradt 0,90 százalék, akárcsak az egyhetes fedezett betét után is maradt a 0,90 százalékos kamatszint.
A mostani bejelentés megfelel a piaci várakozásoknak. A piac izgatottan várja a jegybanki kommentet és a frissített makropályát.
Az új makropálya alapján az MNB a GDP-előrejelzésén a jegybank nem változtatott, tioábbra is azzal számol, hogy a GDP az idén 3,6 százalékkal, jövőre 3,7 százalékkal, 2019-ben pedig 3,2 százalékkal nő.
A jegybank szakértői az idei 2,4 százalékos inflációs előrejelzésen nem változtatottak, a következő két évre azonban alacsonyabb inflációt várnak, mint júniusban. Így 2018-ban az infláció 2,5 százalék lehet a korábban várt 2,8 százalékkal szemben, 2019-ben pedig 2,9 százalékot várnak a júniusban előrejelzett 3,0 százalékkal szemben.
Címlapkép forrása: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Karácsony Gergely az Európai Bizottsághoz fordul Orbán Viktor rendelete miatt
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Magyar Péter is bejelentette évértékelőjét, és még valami mást is
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál