A tagállamok leszögezték, a török katonai akció veszélyezteti a régió stabilitását és biztonságát, megnehezíti az ENSZ által támogatott békefolyamat sikerét, valamint akadályozza humanitárius segítségnyújtást, további szenvedést okozva ezzel a civil lakosságnak.
Az MTI beszámolója szereint az EU nem biztosít stabilizációs, vagy fejlesztési forrást azokon a területeken, ahol a helyi lakosság jogait figyelmen kívül hagyják vagy megsértik. Figyelembe véve azt a tényt, hogy Törökország katonai akciója drámai következményekkel jár, az EU azon tagállamok döntésére hívja fel a figyelmet, amelyek a Törökországba irányuló fegyverkivitel leállítása mellett döntöttek - tették hozzá.
Oroszország még gondolni sem akar arra, hogy katonai konfliktusba sodródhat Törökországgal az Északkelet-Szíriában zajló török offenzíva miatt - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak.
Még gondolni sem szeretnénk erre a lehetőségre
- mondta Peszkov.
Felhívta a figyelmet, hogy a konfliktus megelőzésére a két ország katonái kommunikációs csatornákat építettek ki egymás között, és hogy Moszkva és Ankara egyéb szinteken is kapcsolatban áll egymással. Emlékeztetett rá, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök a közelmúltban telefonon beszélt török hivatali partnerével, Recep Tayyip Erdogannal, és eszmecserét folytatott egymással a két ország külügyminisztere is.
Mint mondta, a két ország között több kapcsolatfelvétel és megállapodás történt, de ezekkel kapcsolatban nem kívánt részletekbe bocsátkozni. Annyit mondott, hogy a Szíriával kapcsolatos álláspontban nem jelentek meg "új elemek". Emlékeztetett rá, hogy az október 9-én megindított török hadműveletek kezdetekor az orosz fél több szinten is értésre adta, hogy "kategorikusan nemkívánatosnak" tart bármi olyan lépést, amely megzavarhatja a szíriai politikai rendezést, és a feszültség növekedését provokálhatja ki ebben az országban.
Ukrajnáról szólva megismételte: kizárt, hogy Moszkva bármilyen fórumon, ezen belül a "normandiai négyek csúcstalálkozóján" is megvitassa az általa 2014-ben, a helyi népszavazás eredményére való hivatkozással elcsatolt Krím félsziget visszaszolgáltatásának kérdését.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit