Végh Zsuzsanna, a hivatal észak-alföldi regionális igazgatóságának évértékelője előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta: míg 2012-ben 2 157 menedékjogi kérelmet kellett elbírálniuk, tavaly ez a szám 18 900-ra, csaknem kilencszeresére nőtt, vagyis elmondható, hogy tömegessé vált az illegális migráció. A legtöbb menedékjogi kérelmet kérő Koszovóból, Afganisztánból, Szíriából, Algériából és Pakisztánból érkezett - tette hozzá a főigazgató megjegyezve, hogy ezekből az országokból érkezett a kérelmezők csaknem 70 százaléka.
A kérelmezők jelentős része nem válságövezetből jön, hanem gazdasági okból érkezik az országba, így nem is kaphat védelmet. Ugyanakkor Magyarország jellemzően még mindig tranzit ország, rajtunk keresztül vezet a balkáni útvonal az EU-ba - jegyezte meg Végh Zsuzsanna.
Sokan a kérelmük elbírálása előtt kikerülnek a hatóságok látóköréből, pedig ha megvárnák az eljárás végét, akkor nagyobb számban kaphatnának védelmet - fűzte hozzá.
Végh Zsuzsanna évértékelőjében hangsúlyozta, hogy a megnövekedett migráció ellenére a "törvényesség és a szakszerűség biztosított volt", a munkát azonban csak sok túlórával és átcsoportosításokkal tudták elvégezni.
A bevándorlási hivatal főigazgatója köszönetet mondott Debrecen lakosságának, a helyi befogadó állomás környékén élőknek, akik türelmet tanúsítanak a menekültek iránt, továbbá a rendőröknek és a polgárőröknek, akik sokat tesznek a közbiztonság érdekében.
Végh Zsuzsanna szerint - bár tavaly a menekülttáboron belül volt sérüléssel járó incidens -, a környéken különösebb közbiztonsági kockázatot nem jelent a menekülttábor.
Harhai Zsolt regionális igazgató az MTI érdeklődésére hozzátette: tavaly 1000-1200 lakója is volt egyszerre a 900 személyes befogadó állomásnak, de jelenleg csak 430-an tartózkodnak a debreceni menekülttáborban. Elmondta azt is, hogy a közel húszezres illegális bevándorló több mint fele az észak-alföldi régióban van, tavaly 10 687 menedék kérelmező ügyét intézték.
Ugyanakkor jelentős számú a térségben a legális bevándorlók, vagyis a három hónapot meghaladó tartózkodásra jogosító engedéllyel rendelkezők száma, ami decemberben 16 525 volt - mondta Harhai Zsolt megjegyezve, hogy csupán a Debreceni Egyetemen mintegy 4000 külföldi hallgató tanul, a Magyarországon tanuló külföldiek csaknem egynegyede.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban