Miközben a KATA a tervek szerint úgy alakul át, hogy sokaknak az eddigieknél már sokkal kevésbé lesz vonzó adózási forma - egy KATA-s piaci szereplő jövő évtől egy partnercégtől éves szinten legfeljebb 3 millió forintos árbevételig fogadhat be számlát az eddigiek szerint, efölött már 40 százalék adót kell fizetnie a számlát kiegyenlítő cégnek, kacsolt vállalkozásnál pedig már az első forinttól - előreláthatóan csökkennek az őstermelők és a családi gazdaságok adminisztrációs terhei, de még az adóterheik is.
Az erről szóló törvénytervezet értelmében - amelyet őszi ülésszakán tárgyalhat az Országgyűlés - három működési formát alakítanak ki: őstermelő, az őstermelő családi gazdasága és a családi mezőgazdasági társaság. A módosítások hatására az őstermelőknél 2021-től nő az adómentesség értékhatára: nem terheli szja az őstermelői tevékenységet az éves minimálbér ötszörösét kitevő bevételig. Az őstermelő magasabb bevételi határig választhatja az átalányadózást: ez a jelenlegi 8 millió forintról az éves minimálbér 10-szeresére nő, ami az idei minimálbért alapul véve 19,3 millió forint.
Kapcsolódó
Az új működési forma az őstermelő családi gazdasága a közös őstermelői tevékenység és a jelenlegi családi gazdaság összevonásával jön létre. Ebben a formában átalányadózást legfeljebb addig választhatnak, amíg a bevétel el nem éri a minimálbér negyvenszeresét, 2020-as adatokkal számolva ez 77,28 millió forint. A bevételi határokat a mindenkori minimálbérhez kötötték, mivel így nem kell évente új szabályozást alkalmazni.
A családi mezőgazdasági társaság minősítés a hozzátartozók által létrehozott mezőgazdasági gazdasági társaságok, szövetkezetek vagy erdő-birtokossági társulatok számára válik elérhetővé és ezzel megteremtik az alapját az agrár-generációváltás és a versenyképes növekedés ösztönzésének.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint