Szarvasmarhából 17 ezerrel több élt Magyarországon 2016. december 1-jén az egy évvel korábbihoz képest, a tehénállomány 12 ezerrel nőtt - derül ki a KSH adataiból. Így összesen 838 ezer marha és ezen belül 379 ezer tehén legelt az országban. A sertések száma 237 ezerrel, 2,9 millióra csökkent, ezen belül az anyakocáké 20 ezerrel zsugorodott.
A tyúktársadalom 32 millió tagot számlált, ami 436 ezerrel kevesebb az egy évvel korábbinál, a tojóállomány 11,4 millió volt, ami 971 ezres csökkenést takar. Mindez nyilván a madárinfluenzával összefüggő pusztulással magyarázható. A juhállomány 32 ezerrel, 1,2 millióra csökkent.
Kapcsolódó
Cikk-cakkos árak
A mezőgazdasági termelői árak 2016 januárja és decembere között 3,8 százalékkal csökkentek, ám az átlag jelentős különbségeket takar. A növényi termékek ára 5,7, az élő állatoké és állati termékeké 0,6 százalékkal esett, miközben a vágósertésé 5,2 százalékkal nőtt.
A zöldségfélék termelői ára 2,7, a gyümölcsöké 4,3 százalékkal esett. A tej ára ugyan az elmúlt év második felében öt hónap alatt 36 százalékkal nőtt, ám éves átlagban ennek ellenére éves összehasonlításban 6,2 százalékkal csökkent.
Az átlagos árcsökkenés mögött elsősorban a műtrágyák, az energia és a kenőanyagok jelenős, illetve a takarmányok árának kis csökkenése áll. A növényvédő szerek és az állatgyógyászati termékek kicsit drágultak.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Az újságírók harmadát utcára teszi a Jeff Bezos tulajdonolta amerikai lap