A Napi Gazdaság csütörtöki cikke
A jövő évtől tervezett lehívások után összesen 20,2 milliárdot kell majd adósságszolgálatra költenie a városnak.
Az első évben ez 143 millió forint kamatkötelezettséget jelent, 2014-től azonban az összeg megduplázódik, azaz évi 286 millió forintot jelent majd. A 20,2 milliárdos adósságszolgálat tőketörlesztési része meghaladja a 15,6 milliárd forintot.
A jelenleg hatályos hitelszerződések szerint az idén tovább folytatódik az EIB I., az EIB II., az OTP, a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. (FCSM) világbanki hitelének visszafizetése, valamint elkezdődik az Önkormányzati Infrastruktúrafejlesztési (Ökif) hitelprogramban felvett első keret visszafizetése. A 10,6 milliárdos tőketörlesztésből 4-4 milliárdot tesz ki az EIB I. hitel és az OTP-kölcsön tőketörlesztése. A kamatkiadásokra idén 4,9 milliárdot tervez a főváros.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Orbán Viktor: Nem az ellenzéket, hanem a mögötte állókat kell legyőzni