Az úgynevezett közérdekű bejelentések száma, amelyeknek majdnem a felét névvel, címmel vállalják, 2011-ben még a harminc ezret sem érte el, tavaly pedig már meghaladta a 37 és fél ezret, vagyis több mint százat naponta - írta csütörtöki számában a Világgazdaság.
A napilap szerint nemcsak a volt férjek és feleségek, a korábbi üzlettársak, az egykori munkavállalók, az átvert ügyfelek vagy vásárlók, és a kigolyózott versenytársak, hanem az erősebb igazságérzettel rendelkező állampolgárok közül is egyre többen tesznek bejelentést az adóhatóságnál.
Sok bejelentést kap az adóhatóság azoktól, akik hiába kértek, nem kaptak számlát. Nem ritka, hogy a bejelentők saját munkaviszonyukkal kapcsolatban kérik az adóhivatal segítségét, például mert bár teljes munkaidőben dolgoznak, csak részmunkaidőre jelentették be őket, vagy mert attól tartanak, hogy a munkáltató nem fizeti be a fizetésükből levont adót, járulékokat.
A bejelentések mellett az ellenőrzések száma is folyamatosan nő: míg 2011-ben 6460 ellenőrzést zártak le az adószakterületen, addig 2013-ban már 7749-et.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Valami eltört: váratlan pofont kapott az autógyártó