A Magyar Közlönyben megjelent határozatok közül az első az idei költségvetésben szereplő Központi Maradványelszámolási Alap cím terhére 1 milliárd 385 millió forint egyszeri átcsoportosításáról döntött.
Ebből 1 milliárd jut a térségi közúti beruházásokra, 273 millió forint a rendőrségnek, míg 111 millió az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak, a szakmai és társadalmi szervezetek támogatására.
A másik határozat a balatoni vízi megállóhelyek létesítésére szánt támogatást emeli meg 134 millió forinttal, így az 1 milliárd 397 milliót tesz ki. A forrás az uniós Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP). A projekt célja balatoni vízi megállóhelyek létesítése (komplex aktív turisztikai szolgáltatásokat nyújtó kajak-kenu megállópontok megnyitása), fokozottan érvényesítve a térségi szemléletet, szem előtt tartva a fenntarthatóságot.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Meggyilkolták a hírhedt diktátor fiát, miután éveken át bujkált