A megmozdulást a Harminckétezren a Quaestor-károsultakért nevű Facebook-csoport szervezte, a tüntetésen mintegy ötszázan vettek részt. A tüntetők a Quaestor V. kerületi irodája előtt gyűltek össze és hallgatták a kihelyezett kis dobogóra kiálló felszólalókat.
Kálmán-Pikó István, a károsultak egyikeként felszólalva azt mondta, a kárt a pénzügyi felügyeleti szerv, vagyis az MNB okozta azzal, hogy elmulasztotta a brókercégek valódi vizsgálatát. Kiemelte, nem a kormány által bejelentett módon, a Beva útján követelnek kártérítést, hanem közigazgatási jogkörben okozott kár miatt. "Ebben pedig nincs 30 millió forintos limit" - fogalmazott.
Kálmán-Pikó István hangsúlyozta, azért sem értenek egyet a kabinet elképzeléseivel, mert az névértéken oldaná meg a kártalanítást. Ebben az esetben ugyanis nem egyenlő feltételekkel történik majd a kártalanítás, a kamatozó kötvények tulajdonosai ugyanis elvesztik az utóbbi évek kamatát, míg a diszkont kötvényekkel rendelkezőknek előre kifizetik majd a több év múlva esedékes kamatot - fejtette ki.
A több mint két órán át tartó demonstráción több felszólaló is hangsúlyozta, hogy kártalanítási igényüket nem a befektetési kockázatra, hanem a befektetési csalásra alpazzák.
Himmer Éva, a szervezők egyike a demonstráció végén követeléseik között említett egy olyan független, külföldi szakértőkből álló vizsgálatot, amely a kormány, a jegybank és az ügyészség felelősségét is kivizsgálja a Quaestor-ügyben.
A tüntetés felszólalói többször hangsúlyozták, hogy rendezvényük pártoktól független. A tömegben többen tartottak táblákat, amelyek közül sok a teljes kártalanítást követelte, de olvasható volt több olyan felirat is, amely a kormányt támadta, például a "Quaestorbánia" szóképpel.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Az újságírók harmadát utcára teszi a Jeff Bezos tulajdonolta amerikai lap