A felismerhetetlenségig összeroncsolódott az az autó, amely csütörtök este Veszprém megyei Csót környékén fának csapódott. Az autón három nyári gumi és csak egy téli gumi volt. A 28 éves sofőr nem élte túl az ütközést - emlékeztet a portál.
A szakemberek évről évre felhívják a figyelmet arra, hogy 7 fok alatti hőmérséklet esetén mindenki váltson át téli gumira, mert ezzel elkerülhetőek a balesetek.
Kapcsolódó
"A gumiabroncs az egyedüli felület, ami az autó és az útburkolat közötti kapcsolatot biztosítja, méghozzá mindössze négy tenyérnyi felületen. Alapvetően a különbség a nyári és a téli gumi abroncsok között a mintázat és a gumiabroncs összetétele. A téli gumihoz olyan anyagokat kevernek hozzá, amelyeknek köszönhetően a hidegben is megőrzik a rugalmasságukat, így biztosítják jobban a tapadást" - mondta Simon Péter, a Duna Autó Zrt. műszaki igazgatója.
Az elhasznált téli gumi nem téli gumi
A szakemberek szerint az sem mindegy, milyen állapotú a téli gumi, ugyanis ha a barázdák mélysége 4 milliméter alá csökken, akkor már nem biztosítja a megfelelő tapadást. Illetve a négyévesnél idősebb gumiabroncsokat évente szakemberrel kell ellenőriztetni.
"Életveszély a nyári gumi télen használva. Azt gondoljuk, hogy száraz úton, amikor nem esik a hó, akkor az még elmegy. Nem igaz! A féktávolság már akkor is jelentősen megnő. Ha pedig bármilyen csapadék kerül az útra, főleg ha az szilárd halmazállapotú, akkor négy-öt-hatszorosára is megnőhet a féktávolságunk" - részletezte Kapitány Tibor, a Magyar Autóklub vezetéstechnikai trénere.
A szakemberek azt tanácsolják, hogy aki útnak indul, az időjárási viszonyoknak megfelelően felszerelt autóval tegye és mindig a látási és útviszonyoknak megfelelően vezessen.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot