Láng István elmondta: az előrejelzés célja a mezőgazdasági károk megelőzése, évente ugyanis mintegy 50 milliárd forintos kár ered az aszályból; ez több mint az árvízi vagy vízminőségi kár - idézi az MTI.
Beszélt arról is, hogy csütörtökön lesz a víz világnapja. Ennek alkalmából országosan és több vízügyi igazgatóságon is lesznek különböző programok. Ugyanakkor több helyen védekezniük is kell a belvíz ellen - jegyezte meg.
Kapcsolódó
A vízügy honlapja szerint országszerte 58 szakaszon védekeznek a belvíz ellen. Ebből 7 helyen harmadfokú, 32 szakaszon másod-, 19 szakaszon elsőfokú a belvízvédelmi készültség.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Leállt az M3-as metró
Meggyilkolták a hírhedt diktátor fiát, miután éveken át bujkált