"A főpolgármester a túlárazott Lánchíd tendereket ugyanúgy visszadobja, ahogy kétszer is tette azt a 3-as metró infrastruktúra pályázataival. A Lánchíd pedig ugyanúgy megújul, ahogy felújítjuk a 3-as metrót is" - ídézi az Index a főpolgármester kommunikációs igazgatója által kiadott szombati közleményt.
A közlemény az Index szerint általánosságban fogalmaz, de amennyit a fentiekből le lehet szűrni, a főpolgármester éppen azt üzeni, ha túl van árazva az a tender, akkor nem fogadja el. Várhatóan a következő napokban derül ki, hogy a gyakorlatban mit lép majd a főpolgármester.
A BKK péntek este közölte, hogy nyolc ajánlat érkezett a Lánchíd, a Széchenyi István tér és a budai váralagút felújítására vonatkozó közbeszerzési eljárásban az ajánlattételi felhívásban előírt határidőig.
A Lánchíd és a Széchenyi István tér felújítására a Dömper Kft. 27 milliárd 998 millió forintos, az STR Mély- és Magasépítő Kft. 27 milliárd 170 millió 408 ezres, a Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt. 25 milliárd 917 millió 856 ezres, az A-Híd Építő Zrt. pedig 24 milliárd 643 millió 130 ezer forintos ajánlatott tett.
A budai váralagút felújítására az A-Híd Építő Zrt. 11 milliárd 213 millió 583 ezer forintos, a Dömper Kft. 10 milliárd 599 milliós, a Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt. 9 milliárd 901 millió 301 ezer forintos ajánlatott tett, míg a STR Mély- és Magasépítő Kft. 11 milliárd 21 millió 963 ezer forintért végezné el a munkát.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit