Budapest a jövőben is egységes marad - fogalmazott Tarlós István sajtótájékoztatóján az MTI beszámolója szerint. Közlése szerint a megegyezés értelmében a főváros települési önkormányzatnak számít majd, amely települési és területi feladatokat is ellát.
Szólt arról is, hogy a több kerületet érintő beruházások továbbra is a főváros hatáskörében maradnak, de a főváros átadhat feladatot a kerületeknek.
Tarlós István köszönetét fejezte ki Kósa Lajosnak azért, hogy megkereste és - mint a városvezető fogalmazott - barátságosan meg tudták ezt a dolgot beszélni. Hozzátette: "ez azt mutatja, a Fideszben még sincs akkora háború, mint azt egyesek remélik".
Korábban vita volt a főpolgármester és Debrecen polgármestere között az önkormányzati törvényhez benyújtott, Budapestet érintő módosító indítványok miatt. Tarlós István Budapest egységességének a megszűnésétől tartott annak kapcsán, hogy a főváros területi önkormányzat lett volna, amely települési feladatokat is elláthat. A főpolgármester szerint ez azt jelentette volna, hogy Budapest megye lett volna, a kerületekből pedig huszonhárom független település jött volna létre.
A főpolgármester bírálta azt is, hogy a több kerületet érintő feladatokat, beruházásokat elvették volna a fővárostól. Úgy vélekedett: ezzel a Széll Kálmán tér rekonstrukcióját, a 4-es metró beruházását, a budai fonódó villamosvonalak projektjét, Budapest gerinccsatornáit és a hídfelújításokat négy-öt-hat kerület kooperációjában kellene befejezni. Az ezt firtató újságírói felvetésre reagálva Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke hétfőn azt közölte: "ilyen javaslat nincs, nem is lehet, szerintem marhaság is, és ellenezném is. Tehát senki nem akar ilyet csinálni."
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Még a nyugdíjasok is ezt akarják: sokakat meglephet ez a felmérés
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ijesztő, hogy mennyire hitelesek lettek a csalók: ez az új pusztító trükk
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot