A százszázalékos állami tulajdonban lévő Magyar Fejlesztés Bank (MFB) a cégek számára már megítélt újraindítási gyorskölcsönök kifizetését is leállította – erről tájékoztatta a Népszavát egy pórul jár cég ügyvezető igazgatója. A folyósító bank okként a kormány által elrendelt év végi spórolást említette. A Portfolio a napokban arról írt, hogy ugyanerre hivatkozva már elvégzett munkák – lakossági napelem-telepítések – után sem fizet az állam - írja összefoglalójában a Magyar Hang.
A bankok, illetve az uniós támogatást kezelő cégek szabványlevélben arról tájékoztatják a kedvezményezetteket, hogy a támogatás folyósítására azért nem kerülhet sor, mert a kormány december kilencedikén kelt határozata ezt kizárja. A két ügylettípusban az a közös, hogy mind a két program uniós pénzekből valósult volna meg, ám az Európai Bizottság határozatlan időre felfüggesztette az újraindítási program finanszírozást rendszerszintű kormányzati korrupcióra hivatkozva.
A Pénzügyminisztérium két hete jelentette be, hogy a kormány 350 milliárd forintnyi beruházás elindításának – pontosabban annak kifizetésének – elhalasztásról döntött, annak érdekében, hogy az államháztartás pénzügyi tartalékait növelje, illetve a 2021-es év végi hiányt mérsékelje. Az ezzel párhuzamosan megjelent kormányhatározatból az is kiderül, hogy minden minisztériumnál kisebb-nagyobb kiadási stopot írtak elő. Az ügy előzménye, hogy novemberben elszaladt az államháztartás hiánya, az egyetlen hónap alatt 1009 milliárd volt, így a 1-11. havi hiány 3931 milliárd forintra emelkedett, ami az egész évre tervezett összeg 170 százaléka.
Kapcsolódó
A kormány arra számított, hogy az uniós helyreállítási alapból Magyarország idén legalább 326 milliárd forintnyi előleget kap – jegyzi meg a lap. Az Európai Bizottság idén nem tárgyalt a magyar újraindítási tervről, mivel azt a kormány Magyarországon senkivel nem egyeztette, illetve a biztosok testülete aggódik a magyar jogállamiság és a rendszerszintű korrupció miatt. (A magyar kormány azt kommunikálja belföldön, hogy mindez "a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról" szóló törvény miatt történt - a szerk.)
Frissítés: a cikkünk megjelenése után, szombat este a következő közleményt küldte lapunknak az MFB:
"A sajtóban megjelent hírekkel ellentétben az európai uniós forrású hitelek folyósítása folyamatosan zajlik, fennakadás nélkül. A Magyar Fejlesztési Bank (MFB), illetve az MFB Pontok hálózatának minden ügyfele hozzájut az igényelt hitelösszeghez.
Minden európai uniós forrású hitelprogram, így a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön, illetve az Energiahatékonysági Hitelprogram esetében is folyamatos a hitelfolyósítás a szerződött ügyfelek számára, legyen szó vállalkozásokról, vagy magánszemélyekről egyaránt. A sajtóban megjelent hírekkel ellentétben az MFB zavartanul folytatja a kifizetéseket az EU-s hitelprogramjaiban. Pénteken több mint 5,85 milliárd Ft kiutalása történt meg az MFB Pontok bankjai felé, a Végső Kedvezményezetteknek történő kifizetések folyamatosan megtörténnek."
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722015874.jpg/240/?v=2024012201)
Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)