Amíg mi vagyunk a városvezetők, Szombathelyen nem lesz akkumulátorgyár
– jelentette ki Nemény András polgármester a szombathelyi közgyűlésen.
Németh Ákos környezetvédelmi tanácsnok javasolta, hogy a közgyűlés fogadjon el határozatot arról, hogy egyetértenek azzal a városvezetői döntéssel, amely alapján 2022-ben visszautasították egy szombathelyi akkumulátorgyár beruházási szándékát – írja a nyugat.hu.
A közgyűlés arra is felkérte a polgármestert, hogy a jövőbeni befektetési tárgyalásokon a szombathelyiek egészségének és környezetének megóvása érdekében továbbra is a fenti álláspontot képviselje.
A vita során szóba került a Fidesz-frakció egy novemberi sajtótájékoztatója, ahol azzal vádolták a városvezetést, hogy nem veszik komolyan a befektetési lehetőségeket. Erre példákat is hoztak, ezek között volt egy akkumulátorgyár megkeresése is. Horváth Attila alpolgármester akkor azt mondta, a várható környezetterhelés miatt erre nemet mondtak.
A lap a közelmúltban – épp az akkumulátorgyárak miatti demonstrációk kapcsán – a szombathelyi önkormányzathoz fordult a megkeresés részleteiért, de azt a választ kapták, hogy az érdeklődőkről, az egyeztetésekről és azok tartalmáról „nem áll módunkban további részleteket adni”.
A közgyűlésen Nemény András felszólította a Fideszt, hogy ők is támogassák a javaslatot, és így világossá tehetik, hogy ők sem akarnak akkumulátorgyárat Szombathelyen.
A többség elfogadta a javaslatot, a Fidesz-frakció nem nyomott gombot.
Az akkumulátorgyárak beruházóit úgy tűnik máshol sem látják túl szívesen.
Az Index is írt róla, hogy verekedésig fajult a vita a debreceni akkumulátorgyár újabb közmeghallgatásán. A fórumon többen hangot adtak aggályaiknak, a lakosok például attól tartanak, hogy az épülő üzem veszélyezteti a környék ivóvízbázisát, a megnövekedett forgalom pedig nemcsak a levegőt szennyezi, hanem a térségben élők nyugalmát és biztonságát is zavarja.
Az indulatok gyorsan elszabadultak, lehazaárulózták a főispánt, a képviselőknek pedig olyan mondatokat kiabáltak be, hogy „az unokái le fogják köpni a sírját!”.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kényszerleszállást hajtott vége az egyik magyar Gripen
Meglepő jelzőt mondtak Orbán Viktorra, ilyet még biztosan nem hallott korábban
Előre tudták, hogy ez lesz: benyújtotta lemondását a parlament elnöke
Becsődölt a Marriott partnere, 24 órát kaptak a vendégek a szobák elhagyására
A KSH szerint nem változtak a szegénységi adatok az elmúlt években
Itt a bejelentés: közölte a kormány, milyen formában érkezik a 14. havi nyugdíj
Megindult a roham Orbán Viktor rajzáért, megjött a jóváhagyás
Hiába beszél Orbán korlátlan mentességről, az amerikai külügy köti az ebet a karóhoz
Nem csitul a helyzet Romániában, ezt nem fogják sokáig jó szemmel nézni a helyiek