Bár a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2022. február 10-én kezdte el a családi szja-visszatérítések automatikus folyósítását a gyermeket nevelő családoknak, az eMAG-Extreme Digital értékesítési adatai alapján már február 8-tól érezhetően emelkedtek az eladások négy termékkategóriában.
A legnagyobb mértékben, több mint 27 százalékkal a mobiltelefonok eladása emelkedett, a készülékek átlagos bruttó eladási ára pedig 6 százalékkal nőtt február 8. és 13. között a megelőző napokhoz képest. Mivel az eMAG-Extreme Digitalnál is elérhető állami 2G/3G mobilcsere-program február 14-én indult, ennek hatását még nem tükrözik a fenti számok.
Közel 27 százalékkal nőtt a háztartási nagygépek eladása is ebben az időszakban: a legtöbben mosó- és szárítógépet vagy tűzhelyet, illetve hűtőszekrényt vagy fagyasztót vásároltak. E kategóriák esetében az átlagos eladási ár minimálisan, 2 százalék körül emelkedett az adóvisszatérítések nyomán.
A notebookok esetén több mint 14, a tableteknél majd’12 százalékos, az asztali PC-k esetében pedig 5 százalék feletti volt a növekedés. A három kategória közül egyértelműen a laptopok és a tabletekből fogyott a legtöbb, az átlagos eladási ár viszont csak az asztali PC-k esetében emelkedett (több mint 7 százalékkal), a notebookok átlagos eladási ára lényegében stagnált, a tableteké esetében kicsivel csökkent az előző napokhoz képest.
Az otthon és lakberendezés kategórián belül az eMAG-Extreme Digital ugyancsak közel 27 százalékos növekedést tapasztaltak az eladott mennyiségben, és a bruttó árbevétel is több mint 28 százalékkal nőtt a megelőző napokhoz képest. A legtöbben szobatextíliát, szőnyeget, nappali vagy irodai bútort, illetve főzőedényeket vásároltak.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Valami eltört: váratlan pofont kapott az autógyártó