Az európai terrorfenyegetettségi szint minden korábbinál nagyobb - a 2015-ös párizsi terrortámadás óta több mint háromszázan vesztették életüket, és mintegy ezren megsérültek terrortámadások során Európában - írja Menczer Tamás az MTI-hez eljuttatott közleményében.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium ezért arra kéri az utazókat, hogy még rövid külföldi tartózkodás esetén is regisztráljanak a konzuli szolgálat weboldalán, és minél pontosabban adják meg a tartózkodási helyüket.
Baj esetén a külképviseleteken dolgozó munkatársak így tudnak a leggyorsabban segíteni. A konzuli szolgálat honlapján országonként megtalálhatók a szükséges információk és a biztonsági besorolások. Azok az országok, amelyek nincsenek besorolva, biztonságosnak minősülnek. Az első kategóriába sorolt országokba egyáltalán nem javasolja a KKM a beutazást, míg a kettes kategóriánál a beutazás fokozott biztonsági kockázattal jár. Felhívták a figyelmet arra is, hogy bizonyos országok esetében az országon belüli régiók besorolása eltérhet.
A tárca hangsúlyozta, hogy minden magyar külképviselet a hét minden napján 24 órás ügyeletet tart. Érdemes már az elutazás előtt felírni az illetékes külképviselet ügyeleti telefonszámát. Kitértek arra is, hogy fontos megkötni a szükséges utasbiztosításokat.
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Brutális nap a BÉT-en: csúcson az OTP, a Richter és a Mol
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Magyar Péter is bejelentette évértékelőjét, és még valami mást is
Karácsony Gergely az Európai Bizottsághoz fordul Orbán Viktor rendelete miatt