Magyarország a maga orvostudományi hagyományaival, az egészségügyi ellátó rendszerével megkapja a lehetőséget arra, hogy az egyik török oltóanyag kifejlesztésének a harmadik klinikai tesztfázisában részt vegyen - jelentette be Szijjártó Péter ma a Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszterrel tartott sajtótájékoztatóján az ATV.hu beszámolója szerint.
Az ATV kérdésére, hogy ez azt is jelenti-e, hogy Magyarország, a kormány vásárol, rendel majd ebből a törökök által gyártott vakcinából, Szijjártó Péter azt válaszolta: ez egy óriási szakmai, egészségügyi lehetőség Magyarország számára egy ilyen típusú tudományos együttműködés. Megadja a lehetőséget számunkra arra, hogy nyugodtan, felkészülten, hosszú távon részt vegyünk egy oltóanyag kifejlesztésében.
"És ha a magyar szakemberek úgy fogják látni, hogy ez az oltóanyag, ami így majd létrejön, biztonságos, hatásos, megfelel a magyar jogszabályoknak, akkor nyilvánvalóan majd lehet arról döntést hozni, hogy milyen módon szerezzünk be ebből az oltóanyagból"
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Itt a fordulat? Komoly eredménnyel zárultak az orosz-ukrán tárgyalások
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Versenyfutás a mezőgazdaságban: így fogja a mesterséges intelligencia újra írni az ősi mesterséget