Palkovics László a találkozót követő sajtótájékoztatón kiemelte, hogy szerb kollégájával legfőképpen a Budapest-Belgrád-vasútvonal építéséről tárgyalt, amely véleménye szerint olyan beruházás, amellyel mindkét ország beírja magát az elkövetkező száz év történelmébe. Mint mondta: ezen keresztül tud az áru Ázsiából Európába jutni, és ez mindkét ország számára stratégiai jelentőségű beruházás, "hiszen ha ez az áruforgalom kikerül bennünket, akkor nem tudunk ebből sem profitálni, sem a gazdaságainkat nem tudjuk ennek megfelelően fejleszteni". Rámutatott, hogy a szerbiai és a magyarországi beruházást sok szempontból fontos szinkronizálni, részben a befejezés, részben pedig az építés alatti forgalom megszervezésének szempontjából.
A két politikus ezenfelül tárgyalt a határátkelési gondokról. Megállapították, hogy nincs sem jogi, sem szándékbeli akadály, ami ennek a problémának a megoldását hátráltatná. Palkovics László szerint elfogadhatatlan ma Európában, hogy két baráti ország között egy autóbusznak 12 órát kell várakoznia a határon csak azért, mert az eljárási folyamatok nem működnek jól. Várhatóan a két ország munkacsoportot hoz létre, amelynek feladata a probléma megoldása lesz.
A két tárcavezető megállapodott abban is, hogy egyszerűsíteni és gyorsítani kell a tiszai teherforgalmat.
Zorana Mihajlovic arról beszélt, hogy nagyon jók a kétoldalú kapcsolatok, de a fennálló közlekedési problémákat, például a hosszú várakozási időt a határokon, minél hamarabb meg kell oldani. Hozzáfűzte azonban, hogy mindkét oldalról nyitottság mutatkozik a probléma kezelésére.
Elhangzott, hogy a közlekedést, az infrastruktúrát és más gazdasági kérdéseket érintő egyezményekről a várhatóan áprilisban tartandó magyar-szerb közös kormánycsúcson esik majd szó.
Fontos közlekedési fejlesztés lehet, hogy hamarosan a román határig érhet az M3-as.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön