Széles Gábor is úgy látja - több jobboldalról érkezett kritikához csatlakozva -, hogy a megváltozott nemzetközi gazdasági környezetben más irányokra van szükség a gazdaságpolitikában - derül ki az üzletember Magyar Hírlapnak adott interjújából. Emlékeztetett arra, hogy korábban is szorgalmazta az önálló pénzügyminisztérium felállítását. Erre azért van szükség, hogy "az ország cash-flow-ját végre miniszteri szinten tervezni lehessen", ugyanis mostanra összesen 2000 milliárd forint ragadt be a költségvetésbe, amit nem lehet operatív célra használni.
Ez az összeg a következő tételekből jön össze. Az egykulcsos adó kivesz 500 milliárd forintot a büdzséből - gondolni lehetett volna arra, hogy ha adócsökkentés helyett ezt az összeget bent hagyják a költségvetésben, akkor fejlesztésre lehetett volna fordítani. További 500 milliárd ment el a Mol-pakettre, amivel Szélesnek nem az a baja, hogy vissza kellett szorítani az orosz befolyás erősödését a magyar energiaszektorban, hanem az, hogy ez a pénz is hiányzik, mivel évente legfeljebb 50 milliárdnyi részvényt lehet majd eladni belőle. Ezért rövid távon ez az összeg is befagyott.
A nyugdíjpénztári vagyonból a költségvetés lyukainak betömésére betervezett 500 milliárd a harmadik hiányzó összeg az operatív fejlesztésből, a bankokat és az energiaszektort terhelő különadók 300 milliárdja pedig a negyedik, mert ezt is elnyeli a büdzsé. Végül az áfa-visszatéréssel kapcsolatos uniós előírás is elvisz 300-350 milliárdot. Széles egyetért a költségvetési hiány tartásával, de úgy véli, hogy ennek a több mint 2000 milliárd forintnak a helyi gazdaság fejlesztésre fordításával serkenteni lehetne a növekedést. Felteszi azt a kérdést is, vajon annyira kényszerpályán volt-e az ország, hogy ebből az összegből semmit sem tudtunk felhasználni?
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Tízből hét budapesti már az online vásárlás szerelmese, vidéken más a helyzet