Nem bízta a véletlenre a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ), hogy lesz-e elég nézője a 2,5 milliárd forintból megrendezett birkózó világbajnokságnak Budapesten október 20-28. között. A Németh Szilárd (Fidesz-alelnök) által elnökölt szövetség ugyanis október 21-dikére és 27-dikére, a világbajnokság két kiemelt versenynapjára 60 darab 47 fős buszt küld tagszervezetei számára. Ez közel háromezer nézőt jelent az amúgy 12,5 ezer fős Papp László Sportarénába.
"Az érintett versenynapok során az egyesületek résztvevői számára ingyenes belépőt, szurkolói csomagot és hidegcsomagos étkezést biztosítunk" - olvasható az MBSZ oldalán.
Október 21. a világbajnokság nyitónapja, október 27-én pedig Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke is a helyszínen tekinti meg a küzdelmeket, így muszáj volt feltölteni a nézőteret. A további napokra is ingyenesen lehet jegyeket igényelniük a kluboknak.
Az eseményre amúgy 2000-4000 forintba kerülnek a jegyek a Sportaréna oldala szerint, 21-ére már nincs is jegy, ellenben a többi napra még bőven lehet ülőhelyet találni a lelátón.
"Minden, a klubhoz köthető személy ezen a csatornán igényelhet ingyenes belépőt. A hazautazás költségét is vállaljuk. Kérünk minden klubot, hogy vegye komolyan a részvételt, mutassuk meg együtt a magyar birkózás erejét" - olvasható az MBSZ elnökségi beszámolójában.
Németh Szilárd szerdán arról beszélt, hogy a jegyértékesítés jól halad. Eddig 40 ezer belépőt adtak el, és a fokozott nemzetközi érdeklődést jól tükrözi, hogy 60 országból vásároltak jegyeket. Összesen 2000 akkreditált vendéget várnak, akik már 15 ezer vendégéjszakát foglaltak le a fővárosban. A Magyar Nemzeti Bank pedig külön az eseményre kétmillió darab 50 forintos pénzérmét bocsátott ki.

Fürjes Balázs, Budapestért és a fővárosi agglomerációért felelős államtitkár szerint a 15 ezer már lefoglalt vendégéjszaka biztosan 20 ezerig emelkedik majd. "Emellett egy ilyen verseny brutális Budapest-reklám, amely pénzben meg nem fizethető" - fogalmazott Fürjes Balázs.
Összesen nettó 2,49 milliárd forintba kerülhet a 9 napos birkózó-világbajnokság. Az mfor.hu írta meg, hogy egyetlen ajánlattevőként négy cég nyújtott be közös ajánlatot "A 2018-as budapesti birkózó világbajnokság megrendezésével kapcsolatos feladatok ellátására" kiírt közbeszerzési eljáráson, így viszonylag ismeretlen cégek kaszálhatnak a világbajnokságon.
Kép forrása: Magyar Birkózó Szövetség.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Forrong a főváros: oktatási szakszervezetek tüntettek a kormány intézkedései ellen