Sopronban augusztus 27-én megszűnt a gyermekkardiológiai rendelés. Azoknak a családoknak, amelyek eddig hónapokat vártak vizsgálatra, most Győrben kell újabb időpontot kérniük - írja a Telex. A Soproni Gyógyközpontban eddig heti nyolc órában volt gyermekkardiológiai szakrendelés, amit egy megfelelő szakvizsgával rendelkező háziorvos tartott közreműködői jogviszonyban.
A rendelés azért szűnt meg, mert az orvos a továbbiakban nem kívánja ellátni ezt a feladatot – válaszolta a hírportál kérdésére az Országos Kórházi Főigazgatóság (Okfő).
A sürgős betegnek is várnia kell
z igazgatóságtól megkérdezték azt is, milyen esélyeik vannak a Sopronban és környékén élő szülőknek arra, hogy belátható időn belül kapjanak időpontot Győrbe, mikorra várhatók szabad helyek a rendelésre. A válasz szerint az elérhető vizsgálati időpontok a gyermek klinikai tüneteitől, a gyermek életkorától, illetve attól ténytől függenek, hogy első szakvizsgálatról vagy már gondozott gyermek kontrollszakvizsgálatáról van-e szó.
„A relatív sürgős esetek 1-2 napon belül, az enyhébb esetek vagy a kontrollvizsgálatok néhány hónap előjegyzési idővel érhetőek el” - olvasható a válaszban. A Sopronban és környékén élő szülők ilyen esetekben kérhetik az utazási költségeik megtérítését, erősítette meg az Országos Kórházi Főigazgatóság.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Tömeges csőd fenyegeti a magyar gazdákat, ha a kormány nem lép](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1707895388.jpg/240/?v=2024012201)
Tömeges csőd fenyegeti a magyar gazdákat, ha a kormány nem lép
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)