Az elmúlt három évben több mint 5,2 milliárd forintot fizetett ki az állam olimpiai sportembereknek és a nemzet sportolóinak utalt járadékként - közölték a Világgazdaság érdeklődésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) sajtóosztályán. Ez alatt az időszak alatt 850-880 személy részesült olimpiai, edzői, valamint özvegyi járadékban, a pontos szám az elhalálozások miatt és az új járadékra jogosultak belépésével hónapról hónapra változik.
Az összeg évről évre nő, mivel a 2004. évi sporttörvény szerint a járadék mértéke a bérből és fizetésből élők előző évi - a Központi Statisztikai Hivatal által számított - bruttó átlagkeresetéhez igazodik.
Kapcsolódó
Ez a 35. életévüket betöltő olimpiai bajnokok esetében tavaly 297 ezer forint, az ezüstérmeseknél 207,9 ezer forint, a bronzérmeseknél 148,5 ezer forint volt a járadék. A nemzet sportolói tizenketten vannak, a 60 év feletti sportemberek havi járadéka 2015 óta 630 ezer forint.
Januártól változott a rendszer. A törvénymódosítás főként a többszörös olimpiai bajnokokat érinti, akik ez évtől minden aranyérem után ugyanakkora összeget kaphatnak az eddigi érmenként csökkenő járadék helyett. Az ötszörös olimpiai bajnokok, Egerszegi Krisztina és Keleti Ágnes eddig az eredeti összeg dupláját kapták, idén azonban esetükben a kétszeres szorzó helyébe az ötszörös lép.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Januári rezsistop: tényleg a hideg miatt kellett?